Amikor a londoni olimpián, ma 64 éve, 1948. augusztus 4-én a Takács Károly sportlövő átvette Sigfrid Edström NOB-elnöktől az aranyérmet, egy angol újságíró észrevett valami furcsát. „Bal kézzel fogott kezet. Ez talán valami magyar szokás.” - mondta. „Nem uram – szólt közbe a Nemzeti Sport tudósítója –, a mi világbajnokunknak nincs jobb keze. Bal kézzel lő, és azt használja kézfogásra is.” „Akkor szerencse, hogy nem azt a kezét vesztette el, amelyet a lövéshez használ.” - válaszolt az angol.” „Nem uram – jött a felelet. – Takács jobbkezes volt, amikor egy robbanás következtében elvesztette a jobb kezét.” „ Milyen csodálatos – ámuldozott az angol újságíró. – El tudom képzelni, hogy milyen sokat gyakorolt, amíg meg tudott tanulni bal kézzel lőni.” „Sérülése után fél év múlva Takács már bal kézzel lőtt a világbajnokságon” - hangzott a válasz.

A 38 éves Takács Károly különleges körülmények között nyerte meg a gyorspisztoly versenyt Londonban, és különleges körülmények között jutott el az olimpiáig. Bár a birkózással és síeléssel is próbálkozott, legjobban már kamaszkorában a lövészet érdekelte. Szegény családból jött, más lehetősége nem volt rá, hogy a sportot gyakorolhassa, mint a hivatásos katonai pálya. Középiskola után tiszthelyettesi iskolába ment, és a Honvéd versenyzőjeként indult a versenyeken. Mint fegyvermester hivatásos őrmesterként szolgált a hadseregben, és eközben szépen ívelt felfelé a sportkarrierje. Eredményei alapján az 1936-os berlini olimpiai keretben is ott lett volna a helye. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégsem indulhat: az ódivatú magyar szabályzat csak tiszteknek adott lehetőséget az olimpiai részvételre, tiszthelyetteseknek nem. Óriási csalódás volt ez neki, különösen azért, mert Berlinben a sportlövészet minden aranyérmét svéd és német altisztek nyerték, rosszabb eredményekkel, mint amit ő itthon produkált.

Takács mégsem adta fel. Elhatározta, hogy az 1940-es olimpiáig megszerzi a tiszti fokozatot. Eközben sorra nyerte a magyar versenyeket. 1938-ban egy hadgyakorlaton végzetes baleset érte. Egy kézigránát szétszerelés közben felrobbant a jobb kezében, csuklóból amputálni kellett. Ez nemcsak a sportkarrierjének jelentette a végét, hanem a hadseregből is le kellett volna szerelnie. Ezért a lábadozás idejét nem a kórházban, hanem a lőtéren töltötte, még aludni sem járt haza. Néhány hónap alatt megtanult bal kézzel lőni. Elöljárói kérvénnyel fordultak a kormányzóhoz, hogy „testi fogyatékosként” is megmaradhasson a honvédség kötelékében. 1939 tavaszán megjött a válasz: „Takács Károly ht. őrmesternek a tényleges szolgálatban kivételes kegyelemből való meghagyását engedélyezem: Horthy.” A kivételes kegyelmet igyekezett megszolgálni: még abban az évben első helyezést szerzett az országos gyorstüzelő-pisztoly versenyen, majd csapatban aranyérmet szerzett Magyarországnak a luzerni világbajnokságon is. Tiszti kinevezése is a küszöbön állt, így keményen készült az 1940-es olimpiára. Hamarosan azonban ismét szertefoszlottak az álmok: Nyilvánvalóvá vált, hogy a háború miatt az olimpiát nem rendezik meg, ahogy a következőt sem. Takács a háborúban hivatásos tisztként teljesített szolgálatot, és folyamatosan megvédte országos bajnoki címét.

12 évvel azután, hogy kihagyták az olimpiai keretből, végre utazhatott. A londoni játékokon hamar kiderült, hogy a gyorstüzelő pisztolylövés versenynek három esélyese van, a 36-os aranyérmes svéd Ullman, az argentin Valiente, és a magyar Takács. Az első napon 286 körrel holtverseny alakult ki hármuk között, ezért a másnapi döntőt soha nem látott, felfokozott érdeklődés kísérte, más sportágak olimpikonjai is ott álltak a nézőtéren. Takács vezetett, de az utolsó előtti körben mégis majdnem búcsúznia kellett az aranytól. 50 pontot, azaz telitalálatot lőtt, de előtte, még mielőtt célzott volna, véletlenül elsült a pisztolya. Az argentinok azonnal óvást jelentettek be, a magyar MOB-küldöttség pedig az óvást óvta meg. Mindenki a szabálykönyvet lobogtatta idegesen, a hangos vita fél óráig tartott. Csak egyetlen ember maradt nyugodt: Takács Sándor, aki ezalatt némán a célra tartást gyakorolta. Végén a NOB meghozta döntést: a magyar sportlövő folytathatta a versenyt, a pontjai érvényesek.

A jelenlévők biztosak voltak benne, hogy ekkora feszültség után, ráadásul óriási hangzavarban lehetetlen lesz jól lőni. Egyesek már gratuláltak is az argentin versenyzőnek. Takácsot azonban nem zavarták a külső körülmények. Edzésmódszere része volt, hogy a lőtéren megkérte a jelenlévőket, hogy lármázzanak, amikor gyakorol, és így tökéletesítette koncentrációs képességét. Fogta a fegyverét, célzott, és újra ötször talált a tízesbe.

Az eredményhirdetést követően a riporterek lerohanták Takácsot, mindenki tőle kért nyilatkozatot. Ekkor is csendben maradt. A zakója belső zsebéből kivett egy papírt, amire előző este megfogalmazta győzelmi nyilatkozatát és átadta az újságíróknak. „Biztos voltam benne, hogy megnyerem - mondta. A verseny előtt volt időm bőven, ezt a nyilatkozat megírására használtam fel. Nem szeretek kapkodva beszélni."

Később sem a bőbeszédűségéről vált híressé. Újabb négy évig edzett a maga építette lőpályán Tatán, és a helsinki olimpián is aranyérmet szerzett. Az előre megírt győzelmi nyilatkozat megint csak ott volt a zsebében. Visszavonulása után sportlövészetet oktatott, tanítványai között olimpikonok szerepeltek. „Úgy gondolom, nem vagyok különösen tehetséges, -mondta sikerei csúcsán. A szorgalomnak köszönhetem a sikert.”